Hogy én ugratni?!
Gyakorlatilag minden lovas képes megtanulni ugratni, de ehhez nem elég az, hogy " szeretnék", ehhez akarni kell! Mihelyt kiegyensúlyozottan és elengedetten tudsz ülni a lovon, elkezdheted a tanulását, persze csak jó edző jelenlétében!!! Az ugratóknak a kiegyensúlyozott ülés az egyik legfontosabb feltétel. Az egyensúly hiánya (a szárba kapaszkodás) ugyanis negatívan befolyásolja a lovas független ráhatását a lóra.
Stabil ülés nélkül egy akadályt sem lehet átugratni. Biztosan kell ülj a lovon, akkor is, amikor a ló megijed, vagy el/megugrik, ez kötelező, enélkül az ugratás nem jöhet létre jól.
A legjobb, ha az ugratni "vágyó" kezdetben egy képzett lovas edzővel, valamint 1 iskolázott kiképzőlovon vesz ugró órákat. Az első lépés a díjugratás irányába a díjlovaglás alapjainak megtanulásán át vezet. A kezdő lovas az ún. „segítségek” által tanulja meg, hogyan kell a lóval, mint társsal bánni. A lónak meg kell értenie, mit akar a lovasa, csak ezután lehet a díjugratást elkezdeni.
A lovasnak gond nélkül kell uralnia az átmeneteket a gyorsabb és lassabb jármódba, és azok ritmusát – az egy jármódon belüli egyenletes lábsorrendet – érzékelni.
Fel kell becsülni lovának vágtaugrásait az ugrás előtt, és annak térnyerését (hosszát) szükség esetén módosítania kell. Egyszerűbb ezeket az alapokat kezdettől helyesen megtanulni, úgy, hogy azok egészen maguktól értetődővé váljanak, amikor a lovasnak ugratáskor alkalmaznia kell a tanultakat.
Ludger Beerbaum is így kezdte...
és most...
|